A sárvédőszélesítésről általában
Egy gyári futószalagról érkező járműnek megvannak a maga saját jellemzői: milyen üléseket szereltek bele, milyen a karosszériája, a gumiabroncsai stb. Egy jármű tulajdonosa természetesen a saját döntése szerint alakíthatja át az autót, viszont ez tuningnak minősül, aminek megvannak a maga határai.
A sárvédőszélesítés is tuningnak számít, így nem lehet extrém méretekben gondolkodni, ahogyan a karosszéria, vagy motor többi elemét sem lehet minden szabálytól mentesen cserélni, átalakítani. A jelenleg érvényben lévő szabályok alapján csak olyan átalakítást engedélyeznek az illetékes hatóságok, amik nincsenek negatív hatással a jármű gyárilag kialakított jellemzőire sem környezetvédelem szempontból, sem pedig közlekedésbiztonság tekintetében.
Tehát, ha sárvédőszélesítésről van szó, van egy határ, amin túl már nem ajánlott növelni a sárvédő méretét, mert annak bírság lesz a vége, illetve a jármű nem tud majd sikeresen szerepelni például a műszaki vizsgán. Aki sárvédőszélesítésben gondolkodik, annak szem előtt kell tartania, hogy olyan alkatrészeket, kiegészítőket használhat csak, amik megfelelő állapotban vannak, tehát újak, felújítottak, vagy bontott alkatrésznek számítanak.
A sárvédőszélesítéshez használt kiegészítők felszerelésénél is érdemes az ésszerű határokat betartani. Ha az eredeti sárvédő nem takarja az új, nagyobb abroncsokat megfelelően, a szélesítésnek elég akkorának lennie, ami véd a felcsapódó sártól, egy túl nagy sárvédőszélesítés ugyanis már szabálytalan lehet.
Keressen minket bizalommal, ha sárvédőszélesítéshez szeretne kiegészítőket vásárolni! Isuzu, Ford, Nissan, Land Rover, Mitsubishi, Suzuki járművekhez egyaránt talál nálunk professzionális sárvédőszélesítéseket! Melyikre van szüksége a sikeres tuninghoz? Termékkínálatunkban megbízható, kedvező áron kapható sárvédőszélesítéshez alkalmas kiegészítőket talál professzionális szinten. Ha kérdése lenne, vagy rendelni szeretne, vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeinken!